{month}
{day}

„FODISZ 10” Jubileumi Tanévnyitó Ünnepség

2018. szeptember 21., Magyar Sport Háza 


A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) idén ünnepli 10. születésnapját, így a már hagyományos, szeptemberi Tanévnyitó Ünnepsége is e jubileum jegyében került megrendezésre. Idén ötödik alkalommal tartottuk meg eseményünket, mely a születésnap apropóján még inkább összegzésre sarkalta a szervezetet, hiszen fontos mérföldkőhöz érkezett el.


A Jubileumi Tanévnyitó ünnepséget Sárfalvi Péter, az EMMI, Sportért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára nyitotta meg, köszöntőbeszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest Főváros humán főpolgármester-helyettese, valamint a két szervezet közötti együttműködést is megemlítve felszólalt, Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

Az ünnepségen Szabó László, a FODISZ elnöke és Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke is természetesen felszólalt, köszöntve a vendégeket.


A Tanévnyitón Krizbai Teca, látássérült énekesnő zongorajátékával és hangjával ajándékozta meg a megjelenteket. A „Vigyázz a madárra!” és a „Szállj, szállj, szállj fel magasba!” dalok könnyeket csaltak a szemekbe.


A Jubileumi Tanévnyitó keretében került sor - a FODISZ életében nagy jelentőséggel bíró –, két együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására,Debreceni Egyetem, Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karával, valamint a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetével.

Az együttműködési megállapodásokat Prof. Dr. Bálint Péter, a Debreceni Egyetem, Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar dékánja, Prof. Dr. Balogh László, a Debreceni Egyetem, Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója, valamint Szabó László, a FODISZ elnöke látta el kézjegyével. A professzor urak felszólalásukban bemutatták a Debreceni Egyetemen zajló kiváló, a gyógypedagógiát és a sportot segítő tudományos, kutató és diagnosztikai munkát, fejlesztéseket és szót ejtettek az együttműködési megállapodásokban rejlő lehetőségekről is.


A Tanévnyitó Ünnepség alkalmat teremtett arra, hogy a FODISZ eddigi eredményeit és jövőbeli terveit megossza a vendégekkel: a sportszakemberekkel, a fogyatékosságügy képviselőivel, pedagógusokkal, nevelőedzőkkel, diákokkal, kollégáinkkal, együttműködő partnereinkkel, valamint, hogy elismeréseiket, díjakat adhasson át azoknak, akik sokat tettek a fogyatékossággal élő gyermekek sportolásért, és azoknak a diákoknak, nevelőpedagógusoknak, akik igazán eredményesek voltak a 2017/2018-as tanévben.

A diákok és felkészítő tanáraik díjazásánál több mint 100 elismerés került átadásra! A díjazottak között látás-, hallássérült, tanulásban, értelmileg, vagy mozgásukban akadályozott, illetve szervátültetett diákok is szerepeltek.

Fogyatékosok Diáksportjáért Díj elismerésben az alábbi kiváló sportszakemberek, kollégák részesültek.


BRONZ FOKOZAT:


Hevér Zsuzsanna


A díjazott bemutatása:

Hevér Zsuzsanna az Egri Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium munkatársa. Igazi sportember, ezzel is példát mutatva hallássérült tanítványinak. Kreatív egyéniség, bátran fog új dolgokba. Szakmailag elismert testnevelő, edző, gyógypedagógus. Egyik megálmodója és szakmai kidolgozója, a ma már országos diákolimpia versenyként zajló Nyuszi Hopp! játékos sor- és váltóversenynek. Diáksportolói sikeres, eredményes résztvevő a hallássérült diákok országos sportversenyeinek.


Kovácsné Fülöp Beáta


A díjazott bemutatása:

Kovácsné Fülöp Beáta a Gyengénlátók Általános Iskolája pedagógusa, testnevelője, a Gyengénlátók Diáksport Egyesületének edzője. Kiváló szakmai felkészültséggel szervezi, vezeti és irányítja a diákok sportját, ugyanakkor remek szemmel fedezi fel és menedzseli a tehetséges sportolókat. Az intézményből és az egyesületből több kiváló sportoló került ki kezei közül. Határozott egyéniség, a szülők és kollégái előtt elismert szakember.


EZÜST FOKOZAT


Pápai Lajos


A díjazott bemutatása:

Pápai Lajos gyógypedagógus, tanító, informatikus több évtizede tanítja, neveli, oktatja a tanulásban akadályozott illetve az értelmileg akadályozott tanulókat. A Kömlődi iskolában, mint osztályfőnök bizonyította rátermettségét, elhivatottságát a fogyatékkal élő tanulók foglalkoztatása iránt.  A fogyatékosok sportjához több éve csatlakozott, mint versenyszervező, informatikai szakértő. A FODISZ megbízásából programot készített a kapkodd a lábad sorversenyhez, illetve a terematlétika versenyhez a jegyzőkönyvek pontos elkészítéséhez. Így rendszeres résztvevője, informatikai szakembere a FODISZ országos diákolimpia versenyeinek sorverseny, terematlétika sportágakban.


Mihályi István


A díjazott bemutatása:

A Mihályi István a FODISZ alapító tagja, 2000-2008 között megyei sportreferens, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége Diáksport Bizottságának tagja, 2003-tól a Békés megyei szövetség főtitkára. Mint gyógypedagógus és testnevelő kiváló szakmai munkát végzett az elmúlt évtizedekben. Hazájában, Békéscsabán a fogyatékossággal élők elismert szakembere. Tanítványai nem csak a diákolimpiai versenyeken sikeresek, de több válogatott versenyzője vesz részt az Magyar Speciális Olimpiai Szövetség Világ- és Európa-Játékain. Nem csak a diáksport területén, de a felnőttek számára szervezett szabadidősport  programok szervezésében is a terület vezető személyisége.


ARANY FOKOZAT


Szíver Krisztina


A díjazott bemutatása:

Szíver Krisztina a FODISZ alapító tagja, a Zala megyei szövetség főtitkára. 2000-2008 között mint megyei fogyatékos-ügyi sportreferens szervezte és irányította a megyei szövetség munkáját, a fogyatékossággal élők diák- és szabadidősportját. Kiváló szakmai csapatot szervezett a zalai munkatársak segítségével. Mint pedagógus a diákok egyik kedvence, mint felkészítő tanár sikeres diák sportolókat nevel tehetséges tanítványaiból.  Nyugodt, megfontolt ugyanakkor barátságos vidám természet. Remekül menedzseli a jó munkát végző kollégákat. Szakmailag és emberileg is elfogadott vezető.


Fehér János


A díjazott bemutatása:  

FODISZ-os sport berkekben, ha elhangzik a Tornanádaska név mindenki egy valakire gondol. Ez nem véletlen, hisz Fehér János 2000-től végzett áldozatos munkájának köszönhetően a Tornanádaskai „ÉRTAK-os” (értelmileg akadályozott) és „TANAK-os (tanulásban akadályozott) tanulók  egyre eredményesebben szerepelnek az országos diákolimpiai versenyeken. A „kapkodd a lábad” sorversenyen az ÉRTAK-os csapattal már ötször sikerült az országos döntőben a dobogó legfelső fokára állni. Idén a TANAK-os csapatával is sikerült az aranyérmet megszereznie Miskolcon. A diákolimpiai versenyeken való eredményes részvételre való felkészítés mellett már több mint 10 éve elnökségi tagja a Borsod megyei Fogyatékosok Szövetségének.


A szervezet az eseményen példaként állította azokat, akik a gyermekük fejlődéséért, sportsikereikért talán a legtöbbet tesznek: a szülőket. A FODISZ szíve szerint minden fogyatékossággal élő gyermek mögött álló szülőt díjazott volna, de lehetőségeik csak néhány szülő díjazását tették lehetővé, gesztusértékűen, a háttérbázis, a szülői támogatói segítség előtt fejet hajtva.


Díjazott szülők:

Prantner Klára -  Matula Petra,  Matula Éva és Matula Zsuzsa látássérült sportolók nevelője

Száraz Istvánné és Száraz István -  Száraz Evelin, mozgássérült úszó szülei

Lajosné Vén Ildikó és Lajos Csaba - Lajos Gergő, hallássérült úszó szülei

Siposné Bikali Éva  és Sipos Csaba - Sipos Tímea szervátültetett úszó szülei


A 10. jubileumi év kapcsán a fentieken túl a FODISZ díjazott 10 köznevelési intézményt is, amelyek a FODISZ sportrendezvényein a legeredményesebben, legaktívabban zárták az elmúlt tanévet, ezek az intézmények a DECATHLON Magyarország felajánlásának köszönhetően sporteszköz, jutalmazásban részesültek.


A díjazott köznevelési intézmények:  

  • Révay György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 
  • Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
  • Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium
  • Bartos Óvoda, Általános Iskola és EGYMI
  • Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája,
  • Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma
  • Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
  • Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma
  • Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona
  • Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium
  • Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskola, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium


A FODISZ az elmúlt tanévekben már több mint 10 000 fogyatékos diák számára szervezett diákolimpiai versenyrendszert, valamint tanórán kívüli sportaktivitásokat. A tapasztalatok és visszajelzések azt mutatják, hogy a szövetség által koordinált programok elősegítik és aktívan támogatják a köznevelési rendszerben tanuló fogyatékos diákok sporton keresztül megvalósuló ideális egészségfejlődését. Azzal pedig, hogy a FODISZ feladatköre a versenysporttal is kibővült, még inkább teljessé válik a paletta, mely esélyt ad a diáksportból kinövő tehetségek gondozására is. Mindezek mellett az elmúlt évben és jövőre is, több programon keresztül, a FODISZ még nagyobb hangsúlyt fektet a szabadidősport iránti vágy felkeltésére, mind az ifjúság, mind a felnőtt fogyatékossággal élő lakosság körében.


Szívből gratulálunk minden díjazottnak!


FODISZ – Több, mint sport!


Galéria