{month}
{day}

SNI Kerékpártúra Vajszlón




Vajszlói Kodolányi János Általános Iskola-FOBMSZ-Vajszlói Községi Sportkör


SNI Kerékpártúra az Erdei Iskolába

BESZÁMOLÓ

 

A beszámoló készítette: Szabóné Illés Alíz, SNI munkaközösség

 

A program célja:

·       olyan program megvalósítása, amellyel tudatosan alakítjuk ki tanulóinkban a befogadó szemléletet, hogy egymással toleránsak legyenek, az egymás közötti különbségek megszűnjenek, és maradandó élményt nyújtson

·       az iskola falai közül olyan tanulók kerüljenek ki, akiknek erkölcsi magatartása kifogástalan, akik alkalmazzák a társadalmi együttélés szabályait, akik segítőek és toleránsak másokkal szemben, akik becsülik a magyar és más népek értékeit, tisztelik hagyományait, kultúráját

·       a program segítségével felkészítsük tanulóinkat a társadalomba való majdani beilleszkedésre, a munkaerőpiacon való sikeres érvényesülésre

·       társadalmi felzárkóztatás, esélyegyenlőség, egyenlőbánásmód

·       személyes példamutatással neveljük tanulóinkat toleranciára, empátiára, együttműködésre, az emberi jogok tiszteletben tartására

·       széleskörű partnerkapcsolatok kialakítása, ápolása

A program helyszíne: Vajszló, erdei iskola

A programban résztvevő diákok : az intézmény sajátos nevelési igényű tanulói

A programban résztvevő pedagógusok száma: 6-8 fő pedagógus, szaktanárok, osztályfőnökök, gyógypedagógusok

A program időpontja: 2020.06.16.

A programhoz kapcsolódó tevékenységek: kerékpártúra az erdei iskolába, a különböző fogyatékossági típusokhoz kapcsolódó játékos feladatok (részletes leírás a programterv táblázatos részében olvasható)

A program rövid leírása:

A diákok kerékpárral, 3 fő pedagógus kísérővel, az iskola parkolójából elindultak az erdei iskolába. A többi résztvevő kolléga már korábban kiment az erdőbe, ahol a kijelölt útvonalra előkészítették az akadályversenyhez szükséges eszközöket.  Az állomásokon várták a gyerekeket a kollégák, ahol különböző fogyatékossági típusokhoz kapcsolódó játékos feladatokban vettek részt a gyerekek. Mind a diákok, mind a pedagógusok örömüket lelték a játék során. Miután minden csapat végigért az állomásokon, visszaérkeztek a kiindulóhelyre,  a többi kolléga  már készítette elő mindannyiunk számára a finom ebédet. Az ebéd elfogyasztása után eredményhirdetés következett. Ezután a gyerekek még játszhattak, kerékpározhattak, majd visszaindultak az iskolába.

 

Programterv

Esemény
Idő
Megjegyzés
Gyülekező
8:00 - 8:15
Gyülekező az iskola udvarán
Reggeli
8:15 – 8:45
Reggeli kiosztása: gyümölcslé, müzliszelet, szendvics, pogácsa
Biciklik kiosztása
8:45 – 9:00
Az iskola tulajdonában lévő kerékpárok kiosztása, ellenőrzése.
Indulás
9:00
Indulás az erdei iskolába.
Kísérő felnőttek száma: 6-8 fő
Érkezés
9:30
Érkezés az erdei iskolába.
Tájékoztató
9:30 – 10:00
Tájékoztató a nap további programjairól. Csapatok összeszervezése, szervezési feladatok.
Állomások
10:00 – 11:30
A gyerekeket előzetesen 5 db, 2 fős csapatokra osztottuk. A csapatokat 10-15 percenként indítjuk az állomásokra. 
 
1.     állomás: Vakság
2.     állomás: Siketség
3.     állomás: Beszédfogyatékosság
4.     állomás: Mozgásszervi fogyatékosság
5.     állomás: Részképesség zavar
(Az állomások pontos leírása lentebb megtalálható.)
 
Azok a csapatok, a gyerekek, akik várnak vagy már megérkeztek jelbeszédet tanulhatnak.
Ebéd
11:30 – 12:00
Bográcsban készített paprikáskrumpli
krumpli, hús, hagyma, fűszerek, kenyér, műanyag tányér evőeszköz
Beszélgetés, játék
12:00 – 13:00
Kötetlen beszélgetés, játék
Délelőtt zárása
13:00 – 13:45
A délelőtt zárásaként a gyerekek bemutatják, hogy mit tanultak jelbeszéddel, mit tanultak a fogyatékosságról és hogy érezték magukat a délelőtt folyamán.
Eredményhirdetés:
1.     helyezett: 1-1 db foci labda
2.     helyezett: 1-1 adag fagyi
3.     helyezett: 1-1 tábla csoki
 
Indulás vissza
14:00
Indulás vissza az iskolába.
Érkezés
14:30
Érkezés az iskolába. kerékpárok leadása, ellenőrzése. Uzsonna elfogyasztása: gyümölcs, túrórudi

 

Állomások:

1.     állomás: Az első állomás a látássérülésről vagy annak súlyosabb változatáról, a vakságról, mint a fogyatékosság egy típusáról szól. Ennél a feladatnál a tanulók csak a taktilis érzékükre hagyatkozhatnak.  A feladatot bekötött szemmel kell elvégezni. Kemény papíron egyszerű szavakat, vagy rövid mondatokat lyukasztunk ki, melyet a gyerekeknek ki kell tapintaniuk.

 

2.     állomás: A második állomással demonstrálni szeretnénk, hogy milyen nehézségeik vannak a hallássérült vagy siket embereknek az életben. A csapatból kiválasztunk egy gyereket, aki füldugót fog használni. A csapattagok felolvasnak neki szavakat, melyeket szájról olvasással kell kitalálnia a kiválasztott diáknak. Aki szeretné versenyen kívül más is kipróbálhatja a feladatot.

 

3.     állomás: A harmadik állomás a beszédfogyatékossággal kapcsolatos. A feladat a közismert activity játék „mutogatós” része. Ebben a feladatban minden csapattag elmutogat egy szót, a többieknek pedig ki kell találnia, így minden csapattagnak nagy szerepe van.

 

4.     állomás: A mozgásszervi fogyatékossággal járó mindennapi nehézségeket teljes valójában nem tudjuk átadni a tanulóinknak, hiszen különböző segédeszközöket igényelnének, melyre nincsen lehetőségünk beszerezni. A feladatot úgy valósítjuk meg, hogy a diákoknak zsákban kell végig menniük egy akadálypályán. A pontozást az időtől, illetve a hibák számától tesszük függővé.

 

5.     állomás: A részképességzavarok résznél a leggyakrabban előforduló részképesség zavart vesszük alapul, a diszlexiát, hiszen ezzel a tanulóink gyakran összefuthatnak. Itt az agyunk stimulációja az elsődleges cél. A diákok feladatlapokat oldanak meg, melyeken olyan szöveg van, amelyben néhány betűt számmal helyettesítettünk.

 

A pedagógusok és a diákok visszajelzései alapján, elmondható, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, és egy tartalmas, szép napot töltöttünk el együtt. Bízom benne, hogy ez a program elősegítette, tovább fejlesztette az befogadó szemléletet, a méltányos nevelést, a szolidaritást, a szegregáció megszüntetését, a kirekesztést.


A kerékpár túrát ellenőrizte Bognár Miklós FOBMSZ

Vajszló, 2020. június 19.                                          SNI munkaközösség   


Beszámoló letölthető pdf. formátumban

 

Galéria